Start a Nagybetűs felé – de merre?
A tavalyi állásbörzén több végzős diákkal is beszélgettem. Néhányuk kész álláskereső veterán volt, sokan azonban életük első interjújához kerestek tippeket.
Mi lesz a titkainkkal?
Féltve őrzött titkok, gondolatok, vágyak, szokások konkrét formában nem jelennek meg a kézírásban és a vizsgált személy foglalkozását, beosztását sem lehet grafológiai vizsgálattal meghatározni. A jövő, a múlt konkrét eseményeit úgyszintén nem lehet megfejteni és azt sem, hogy az illető férfi-e vagy nő, idős vagy fiatal, szép vagy csúnya, visel-e bajuszt vagy sem. Azt viszont igen, hogy fiatalos vagy öreges a gondolkodása, viselkedése, érzelmi érettsége, férfiakra vagy nőkre jellemző-e inkább a gondolkodásmódja. Ez azonban nem mindig egyezik meg a személyi igazolványban feltüntetett adatokkal.
Mi a haszna egy grafológiai vizsgálatnak?
A grafológiai vizsgálat előnye nem ezeknek a tényeknek a kikémlelésében rejlik, hanem azoknak a képességeknek, tulajdonságoknak a felderítésében, amelyről sokszor magatok sem tudtok. Talán mert nem is gondoltatok rá, nem volt alkalmatok eddigi életetek során kipróbálni vagy esetleg az első sikertelenség után azt gondoltátok, hogy „ez nekem nem megy”. Azonban nem csak a képességek megléte vagy hiánya adhat egy területre való megfelelést, hanem azok összessége, együttes állása, egymásra hatása. Például, ha valaki nem szeret nagy társaság előtt szerepelni, mert nagyon izgul, vagy fél a bakizástól, az még nem jelenti azt, hogy nem lehet belőle jó színész vagy szónok. Amennyiben erősebb az önkifejezési vágya a szorongásánál, akkor képes leküzdeni félelmét és akarattal, gyakorlással, tréninggel, koncentrációval – kinek-kinek melyik módszer hatásos – kiválósága lehet szakmájának. Példa erre Démoszthenész ókori görög szónok története, aki dadogott, de gyakorlással leküzdötte ezt a hendikepet. A mai napig az egyik legnagyobb szónokként tartjuk számon.
Tekintse meg képes bemutatónkat!
|
Üdvözöljük Honlapunkon
A Duktus ’94 Kézíráselemző és Szolgáltató Kft. 1994 óta működő, akkreditált felnőttképzéssel és tanácsadással foglalkozó intézmény. Tanfolyamaink speciális területeket érintenek, melyek az aláírás és okmányazonosítás, valamint a grafológia témakörével foglalkoznak. Tréningek széles választékát kínáljuk a hatékony szervezetfejlesztés, emberi erőforrás- és személyiségfejlesztés érdekében.
Tanácsadásunk fő profilja a HR tevékenység támogatása, vezető-és munkaerő kiválasztás, kompetenciavizsgálat, munkaköri alkalmasság megállapítása grafológiai és pszichológiai módszerek alkalmazásával. Konferenciákon, rendezvényeken ismeretterjesztő előadásokat tartunk, gyorselemzéseket végzünk, kihelyezett grafológiai tanácsadással segítjük a pályázati előszűrést. Pályakezdők, pályamódosítók részére pályaorientációs grafológiai és pszichológiai tanácsadással nyújtunk segítséget a megfelelő munkaterület kiválasztásában.
Cégünk számára elsődleges ügyfeleink elégedettsége, az igényes és magas minőségű szolgáltatás.
Ismerje meg szolgáltatásainkat
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0596-04
Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL 1398
|