További ok lehet:
- amikor a szülő nincs megelégedve a gyermekével, nem bízik a képességeiben, mert az nem rá hasonlít, vagy éppen a saját tudattalan félelmeit testesíti meg.
A tekintélyelvű szülők ilyenkor gyakran hangoztatják, hogy nem taníttatják tovább a gyereket, az sem baj, ha egy jó szakmunkás lesz belőle, csak végre ember legyen. A kimondott szavaik ilyenkor, szinte sohasem egyeznek a non-verbális üzeneteikkel.
Volt ilyen esetünk, amikor az édesapa, aki jól menő ügyvédi irodát vezetett, elhozta a fiát, aki éppen bukásra állt egy kereskedelmi főiskola első féléve után. A fiatalember egy ideje depressziós tüneteket produkálva ideggyógyászati kezelésre járt. Az apuka nem értette fia pszichikai reakcióit, meggyanúsította, hogy kábítószerezik, sőt, hogy miután túlzottan „anyámasszony katonája”-ként viselkedik, nem eléggé férfias a hozzáállása a dolgokhoz, a homoszexualitás gondolatát is felvetette.
Amikor elkészült a véleményünk, kiderült, hogy egy igen jó képességű fiúval van dolgunk, csak éppen nem a kereskedelem, a kapcsolatteremtés, a nyüzsgés az erőssége, hanem a befelé fordulás, a művészi kifejeződés, megnyilvánulás. Mint utóbb kiderült a fiú titokban zenélt és verseket írt, de ezt az édesapja nem akarta elfogadni. Végül belátta. hogy nem tehet mást, minthogy elfogadja, hogy a fia nem az ő nyomdokain halad, sőt pont az ő ellentéte és csak úgy lehet sikeres az élete, a pályája, ha azt a saját igényei, képességei szerint járja végig.
Végiggondolva a fentieket nézzük meg, hogy a gyerek, maga a duktor mikor fordul hozzánk, ha pályaválasztási tanácsra van szüksége?
- abban az esetben, ha már felnőtté vált, és pályamódosításon gondolkodik, - bár ezek mögött is minden esetben felfedezhető inkább egy önismereti igény megjelenése,
- ha eldöntötte a választott pályát és a szülei ellenzik döntését, a grafológustól pedig külső megerősítést vár,
- gyerekként, saját elhatározásból tulajdonképpen: soha.
Az eddigi eseteinkre visszaemlékezve, megállapítottuk, hogy a pályaválasztás a legritkább esetben szól a gyerek tanácstalanságáról, sokkal inkább a szülők pánikreakciójaként regisztrálható. Minden esetben tükrözi a szülő és a gyerek között kialakult viszonyt, az egymásról kialakított értékítéletet, vélekedést, elfogadást. Ez az a fordulópont, amikor a szülő rádöbben, feleszmél, hogy ő is megmérettetés, vizsga előtt áll. Vajon jól csinálta-e eddig, hogyan felelt meg a szülői szerepének, mit adott át gyerekének, mind genetikusan, mind nevelés útján. Kiengedik a nagybetűs életbe és kell egy utolsó útravaló, a hamuban sült pogácsa.
Ezek a mi tapasztalataink a pályaválasztással kapcsolatban, amely az egyik legnehezebb feladat a grafológusoknak, hiszen nemcsak a gyerek jövője, hanem a szülővel való kapcsolat is lehet a tét.
Hajnácsné Fábián Éva
grafológus szakértő