Miért is tanulunk? Miért is küzdünk?...
Miért fontos az önismeret a pályakezdésnél?Ma még lehet, hogy legfőbb szempontnak a fizetés mértéke számít, hiszen valamiből meg kell alapozni a jövőt. Később derül csak ki, amikor az anyagi háttér biztonsága már adott, mi is az, ami valójában motiválhat bennünket. Van, aki nem képes elviseli, hogy négy fal között egyedül vagy két-három munkatárssal töltse le az életét, más attól retteg, hogy mindennap más emberekkel, máshol, esetleg más városban kell kezdenie a munkáját. Van, aki változatosságra vágyik és akad olyan is, aki stabilitásra. Sorolhatnám a variációkat, de a lényeg az, csak akkor lehetünk elégedettek, ha felismerjük, hogy mi irányít bennünket, mi az, ami elégedettséggel tölt el a munkánkban.
Ha ismerjük igényeinket, tulajdonságainkat, képességeinket, önmagunkat, akkor nagyobb sikerrel választhatunk megfelelő munkát.
A munkahely-, vagy pályaválasztásnál legalább annyira fontos nemcsak az eszünkre, hanem a szívünkre is hallgatni, mint például az élettárs kiválasztásánál. Hiszen hosszú távú kapcsolatot kötünk, talán még hosszabbat, mint egy házasságban. Természetesen itt is lehet (meg)válni és váltani, ezt embere válogatja, de amíg a kapcsolat tart, az legyen örömteli és tartalmas.
Milyen tanácsot kaphatunk a grafológustól?
A grafológus a kézírásotok alapján meg tudja mondani, mi az az irány, munkaterület, amelyben a leginkább elégedettek, sikeresek lehettek. A grafológiai vizsgálat segítségével feltárható, hogy milyen készségekkel, képességekkel rendelkeztek, mik az erősségeitek, mik a korlátaitok, milyen irányban érdemes fejlesztenetek magatokat. Hogyan viszonyultok embertársaitokhoz, hogyan tudtok kapcsolatot teremteni és tartani, tudtok-e jól csapatban dolgozni vagy inkább olyan munkát vállaljatok, ahol javarészt önállóan kell tevékenykednetek. Jó vezető válna-e belőletek a későbbiekben, milyen a küzdőszellemetek, a kitartásotok, önismeretetek, önbecsülésetek, melyek a legfőbb motivációitok?
Egy igaz történet
A tavalyi állásbörzén egy másoddiplomáját befejező hallgató jött hozzám grafológiai gyorselemzésre. Elmondta, hogy már az első diplomája után is megpróbálkozott álláskereséssel, de öt-hat cégtől is visszautasítást kapott munkatapasztalat hiánya miatt. Időlegesen felhagyott az álláskereséssel és szerzett még egy diplomát, gondolta, hogy még egy diplomával kelendőbb lesz az álláspiacon. Mire hozzám jött, már megint túl volt néhány sikertelen pályázáson. Most ismét azzal utasították el, hogy nincs szakmai tapasztalata, de még azzal megtetézve, hogy a megpályázott munkakörre túlképzett. Éppen azon gondolkodott, hogy elindul egy teljesen másik irányba és beiratkozik egy újabb posztgraduális képzésre. 27 éves elmúlt és még mindig a pályakezdők kálváriáját járja.
A kézírása alapján jó képességű, nehezen megnyíló, az értékeit lassabban megmutató, visszahúzódó lány volt. Kicsit körülményeskedő, de önmaga és a munkája felé maximalista elvárásokat támaszt, munkaerőként nagyon megbízható, korrekt, precíz és rendkívüli kitartással rendelkezik. Nem tupírozza fel a feladatát, végzi a dolgát. Csapatba nehezebben illeszkedik, de önálló, felelős munkakörben hegyeket tudna megmozgatni. A gyenge önbizalma és önismerete, kishitűsége, kissé merev személete, a kudarcok nehezebb tűrése az, ami még mindig az iskolapad mellé tapasztja.
Javasoltam neki, hogy próbáljon meg más úton közelíteni. Először is tűzze ki a célt és tervezze meg a hozzá vezető utakat, alternatívákat. Legfontosabb, hogy higgyen magában és mérje fel a lehetőségeket, elvárásokat és vegye számba a saját képességeit, adottságait. Lehetőleg ne olyan munkahelyeken keresgéljen állást, ahol az elvárások között olyan követelmények szerepelnek, mint jó csapatszelem, kapcsolatteremtési képesség, rugalmasság, dinamizmus. Nem lehet mindenki a ma oly divatos elvárásoknak megfelelően dinamikus, kreatív, jó kapcsolatteremtő és kiváló csapattag. Lehet, hogy nem sikerül kezdetben nagynevű céghez vagy multihoz elhelyezkednie, de ahol ilyet keresnek, mint ő, ott biztosan megbecsülésben és elismerésben lesz része. Támaszkodjon azokra az erősségeire, tulajdonságaira, amelyekkel rendelkezik, tegye meg az első lépést. Dolgozzon, tanuljon, fejlessze, próbálja ki magát, mint munkavállaló. Azóta eltelt egy év és az idei állásbörzén ismét találkoztam történetünk főszereplőjével. Elmesélte, hogy talált munkahelyet egy kis cégnél, ahol önálló és sokrétű feladatot lát el. Sok a munka, a feladathoz kicsit túlkvalifikált, de jól érzi magát, mert megbecsülik és elismerik a precizitását, megbízhatóságát. Egyelőre nem akar újabb diplomát, csak nyelvtanfolyamra jár. Vannak más tervei a későbbiekre vonatkozóan, de előbb meg akar tanulni dolgozni. Nem bánta meg, hogy megtette az első lépést, még ha az pici is volt az eredeti elképzeléséhez képest.