Bezzeg a mi időnkben
Lépten, nyomon azt hallom, hogy el vagytok keseredve, ki vagytok ábrándulva, bizonytalanok vagytok, szorongtok.
Hát ezt persze nem hiszem el! Biztosan ezt olvasva jónéhányan fel is háborodtok ezeken a szavakon. Nyugi, türelem, hallgassatok végig! Elmesélem, hogy hogyan volt a mi időnkben. Talán más szemmel nézitek a mai helyzeteteket, más perspektívát ad a dolgoknak.
A mi időnkben Amikor én pályakezdő voltam, másképpen volt, mint mostanában. Ebből nem azt akarom kihozni a végén, hogy nektek most mennyivel könnyebb és nekünk meg milyen nehéz volt, nem. Más volt. Nekünk sem az óvodában, sem az általánosban sem a gimiben nem volt felvételi csak úgy felvettek. A gimnáziumhoz azért kellett a jó tanulmányi eredmény is, különben csak a szakmunkásképzőbe kerülhettünk be. Ma már hallom, hogy a jobb ovikba is felvéteivel lehet csak bejutni. Komolyan. Azért, hogy szokjátok, hogy edződjetek. Nem volt nagy divat különórákra járni, főleg nem heti öt alkalommal. Sportoltál vagy rajzoltál, esetleg, de nem nagy dobra verve tanultál angolul vagy németül. A gimnáziumban az első két évben még senki nem stresszelte magát, hogy felveszik-e az egyetemre, mert akkor még a középfokú végzettség is ért valamit. Az én korosztályom ratkó-gyerek, emiatt nagyon sokan voltunk, így az egyetemre, főiskolára való bejutás nekünk sem ment könnyen. Egy kis protekció sokat számított a pontokhoz. Nem volt annyi féle felsőoktatási intézmény, mint mostanában, nem volt akkor még OKJ-s emeltszintű vagy felsőfokú képzés sem, amelyek között lehetett volna válogatni. Kommunikáció, marketing, ugyan már! Nem kellett az a tervgazdálkodásban. A humáerőforrás menedzsert vagy ismertebb nevén a HR-st akkor személyzetisnek nevezték. Erre a szakmára képzés nem is létezett és a legfőbb elvárás a rendszer iránti elkötelezettség, megbízhatóság volt. Az egyetemi felvételinél hátránynak számított, ha megjelentél valamilyen tüntetésen, vagy fiú létedre hosszú hajjal, koptatott farmerban lógtál a haverjaiddal a Balcsin. Volt kollégám, akit miután megfegyelmeztek, emiatt el is tiltottak öt évre minden felsőoktatási intézménytől. Ha nem lógtál ki a kockából a nézeteiddel, a pártállásoddal, öltözékeddel, viselkedéseddel, akkor a diákévek nyugalmasan, kellemesen teltek.
Senki nem aggódott amiatt, hogy mi lesz, ha lediplomázik és talál-e pályakezdő létére munkát. Nem volt feltétele a diplomának a nyelvvizsga sem. Nem is kellett. Minek! Úgysem utazhattunk sehová sem. Nem is idegeskedtünk, munka volt bőven. Igaz, akkoriban, ha kicsit többet akartál keresni a diplomáddal célszerűbb volt elmenned taxisnak, benzinkutasnak, pincérnek vagy fodrásznak. A diplomád után, csak választani kellett munkahelyet, - amit persze muszáj volt, különben letartóztattak KMK-ért (közveszélyes munkakerülés), nem volt nehéz dolgunk. Anyagi szempontból édesmindegy volt mit választasz, mert egy-két kivételtől eltekintve sehol sem fizették meg a diplomásokat. Amúgy, ha jól fizettek volna, sem sokat értünk volna vele, hiszen nem volt mire költenünk.
Tekintse meg képes bemutatónkat!
|
Üdvözöljük Honlapunkon
A Duktus ’94 Kézíráselemző és Szolgáltató Kft. 1994 óta működő, akkreditált felnőttképzéssel és tanácsadással foglalkozó intézmény. Tanfolyamaink speciális területeket érintenek, melyek az aláírás és okmányazonosítás, valamint a grafológia témakörével foglalkoznak. Tréningek széles választékát kínáljuk a hatékony szervezetfejlesztés, emberi erőforrás- és személyiségfejlesztés érdekében.
Tanácsadásunk fő profilja a HR tevékenység támogatása, vezető-és munkaerő kiválasztás, kompetenciavizsgálat, munkaköri alkalmasság megállapítása grafológiai és pszichológiai módszerek alkalmazásával. Konferenciákon, rendezvényeken ismeretterjesztő előadásokat tartunk, gyorselemzéseket végzünk, kihelyezett grafológiai tanácsadással segítjük a pályázati előszűrést. Pályakezdők, pályamódosítók részére pályaorientációs grafológiai és pszichológiai tanácsadással nyújtunk segítséget a megfelelő munkaterület kiválasztásában.
Cégünk számára elsődleges ügyfeleink elégedettsége, az igényes és magas minőségű szolgáltatás.
Ismerje meg szolgáltatásainkat
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0596-04
Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL 1398
|