Magunkról   Aktualitások   Cikkek   Referenciák   Kapcsolat
Mesés start (Egy kis útravaló)
Az öreg király egy napon megkérdezte három fiát, melyikük mi szeretne lenni.
A legidősebb fiú egy boldog vendégekkel teli fogadóra vágyott, mire a király nekiajándékozta a legszebbet, hogy kedve szerint éljen. A második fiú a zenét szerette – belőle muzsikus lett. A király a legkisebb fiát is megkérdezte. Ő okosan döntött: királynak állt. Ugye, ismerős a tévéreklámbeli mese?

Réges-régen…
Szüleid és tanáraid már aprócska korodban feltették neked a reklámmesében elhangzó kérdést: Mi szeretnél lenni? Meglehet, az egész már az óvodában elkezdődött, ahol, ha a társaidnál hamarabb tanultál meg szépen beszélni, esetleg írni, azt mondták: Ebből a gyerekből ügyvéd lesz, akárki meglátja…
Nem volt olyan rég, amikor a diákok csak hetedikes koruktól kezdtek el izgulni azon, hogy az általános iskola elvégzését követően hová, melyik szakközépbe vagy gimibe menjenek, és milyen tagozatra veszik fel majd őket. Ma azonban ezek a kérdések már az alsó tagozatban megfogalmazódnak. Ekkor még könnyű a gyerek dolga, mert leginkább csak a szülők feje fő azon, hogy átírassák-e csemetéjüket egy nyolcosztályosba, vagy inkább csak később, a hatosztályosba? Netalán jobb, ha hagyják végigjárni a nyolc osztályt? Ha nem tévedek, közületek sokakat már eleve tizenkét osztályos iskolába írattak be.

Nem is oly régen
A mesében elhangzó kérdést az általános iskola hetedik osztályától kezdték komolyan feltenni. Mi leszel, ha nagy leszel? Mi akarsz lenni? Akkor persze még mindig lehetett halogatni a döntést, hiszen előtted állt a középiskola, amelynek az első két évében szinte nem is kellett foglalkoznod ilyesmivel. És egyelőre csak könnyű, nehéz vagy nemszeretem tantárgyaid voltak. De a kérdés már ott motoszkált a fejedben: mihamarabb ki kell majd találni, hogy mivel is töltsd életed nagy részében a mindennapjaidat. Tehát: melyik az az út, amelyen el kell indulnod?
Aztán egyszer csak elérkezett az idő, amikor azt mondták, hogy tényleg döntened kell. Te ebből a még mindig homályos dologból csupán annyit érzékeltél, hogy a történelmet és a magyart szereted, a matek úgy-ahogy elmegy, a fizikát viszont nagyon utálod. A biosztanár pedig nagyon jó fej, élvezet hallgatni az óráit, ezért egyike a kedvenceidnek. A foglalkozásokról annyit ismertél, amennyit a családi, baráti körben hallottál vagy a tévében láttál, és amiket olvastál róluk, esetleg már kezdték mondogatni neked, hogy legyél ügyvéd, vagy közgazdász, informatikus, humánerőforrás-menedzser, pszichológus, plasztikai sebész, esetleg nőgyógyász, mert most övék a jövő.
Amikor aztán sikerült eldöntened, hogy melyik főiskolára vagy egyetemre jelentkezz, és szívós munkával, tanulással el is érted, hogy oda felvettek, akkor a döntésig megint maradt egy kis időd, egészen addig, amíg nem kellett szakirányt választanod.
A sok tanulás közepette már éppen a második nyelvvizsgád időpontját ütemezted, amikor egyszer csak megint elérkezett a mi legyek, ha most már tényleg nagy leszek kérdés megválaszolásának ideje. Hiszen mindjárt kezedbe kapod a diplomádat, ám eközben mindenféle híreket – kecsegtetőket és riasztókat egyaránt – hallasz a leendő szakmádban való elhelyezkedési esélyekről, sőt az egyes korábbi sikerszakmák is kezdenek kifutni a divatból.
No tessék! Ennyi munka után kiderül, hogy te a diplomáddal, a két nyelvvizsgáddal, a számítógép-kezelési ismereteiddel, meg a B kategóriás jogosítványoddal együtt is még mindig csak a nagy átlaghoz tartozol! Ez kész őrület! Hajaj! Most már kezd horrorba váltani a kezdeti romantikus mese…
Higgyétek el, a helyzet valójában nem ilyen sötét. De ha már egyszer a mesénél tartunk, akkor szeretnék nektek némi útravalót adni, hiszen valóban nagy út előtt álltok. A batyuba azonban nem hamuban sült pogácsát, hanem jó tanácsokat csomagoltam.

Első Előző 1 2 3 Következő Utolsó
Tekintse meg képes bemutatónkat!
Üdvözöljük Honlapunkon
A Duktus ’94 Kézíráselemző és Szolgáltató Kft. 1994 óta működő, akkreditált felnőttképzéssel és tanácsadással foglalkozó intézmény.
Tanfolyamaink speciális területeket érintenek, melyek az aláírás és okmányazonosítás, valamint a grafológia témakörével foglalkoznak.
Tréningek széles választékát kínáljuk a hatékony szervezetfejlesztés, emberi erőforrás- és személyiségfejlesztés érdekében.

Tanácsadásunk fő profilja a HR tevékenység támogatása, vezető-és munkaerő kiválasztás, kompetenciavizsgálat, munkaköri alkalmasság megállapítása grafológiai és pszichológiai módszerek alkalmazásával. Konferenciákon, rendezvényeken ismeretterjesztő előadásokat tartunk, gyorselemzéseket végzünk, kihelyezett grafológiai tanácsadással segítjük a pályázati előszűrést.
Pályakezdők, pályamódosítók részére pályaorientációs grafológiai és pszichológiai tanácsadással nyújtunk segítséget a megfelelő munkaterület kiválasztásában.

Cégünk számára elsődleges ügyfeleink elégedettsége, az igényes és magas minőségű szolgáltatás.
Hírlevél feliratkozás
Ha szeretne értesülni legfrissebb híreinkről, képzéseinkről
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Hírlevél:
Feliratkozás / Leiratkozás
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0596-04
Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL 1398
2008 Minden jog fennartva Duktus Kft.
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System