A grafogiát a pályaalkalmasság megállapításában, a kompetenciák felmérésében is alkalmazzák.
Milyen kérdésekre ad választ?- Milyen vezető lesz belőlem?
- Miért sikertelenek a kapcsolataim?
- Mi a probléma a párkapcsolatomban?
- Mik az erősségeim, fejlesztendő területeim?
- Miért érzem rosszul magam a világban?
Az állásbörzék tapasztalataiGyakran találkozunk olyan diplomás álláskeresőkkel, akik megfelelő munkalehetőség hiányában inkább folytatják a tanulást. Néhány évvel ezelőtt egy nagyon jó képességű fiatal nő írását elemeztem. A kiváló képességei mellé azonban sok olyan tulajdonság társult, ami miatt nem merte magát kipróbálni a munkában. Elképedve hallgatta, amiket mondtam és lassan bólogatni kezdett, majd a fejéhez csapva szinte felkiáltott: - Most döbbenek rá, hogy miért nem merek elkezdeni dolgozni, és miért jár a fejem egy harmadik diploma megszerzésén! Az önbizalma alacsony szintű volt, az önvizsgálatot ez idáig kerülte, és rendkívüli rugalmatlansággal ragaszkodott a megszokott dolgokhoz. A grafológiai személyiségvizsgálat hatására átértékelte terveit, elhatározásait, és elkezdte körbejárni az állásajánlatokat.
A másik jellemző álláskereső, akinek már a járásán, az arckifejezésén, a testtartásán is látszik: legalább ötvenszer elutasították. Az ilyen álláskereső hangja lehangolt, színtelen, és az írásképe ugyanezt mutatja. Gondoljunk csak bele, melyik munkáltató keres ilyen munkatársat...
A harmadik csoportba az a pályázó tartozik, aki meg van győződve arról, hogy kiváló vezető lenne belőle, és már pályakezdőként irányító pozíciót keres. A vezetési igény az írásból legtöbbször igazolódik, azonban ez korántsem elegendő a megpályázott álláshoz.
Ilyen esetekben hasznos lehet a grafológus által tartott tükör, hiszen ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő pályát, munkahelyet, a sikereket - ismerni kell önmagunkat, a saját képességeinket.
Ha állásbörzén jártok, a grafológusi tanácsadást se hagyjátok ki!
Hajnácsné Fábián Éva
grafológus szakértő
Duktus ’94 Kft.
info@duktus.hu
www.duktus.hu